Egyesületünk 2021 nyarán jött létre a történeti Abaúj és Torna, illetve kényszerű egyesítéseit követően Abaúj-Torna vármegye múltja kutatóinak fórumaként, terveink szerint az 1910-ben Történelmi Közlemények Abauj-Torna vármegye és Kassa múltjából címmel létrehozott folyóirat ismételt újraindítására.
A Kassán szerkesztett periodika 1910 és 1918 között 21 lapszámot élt meg, majd az Abaúji Múzeum Baráti Köre 1994-ben jelentetett meg egy, a korábbi évfolyamok anyagából szerkesztett válogatást, utóbb pedig 1997-ben egy első (és egyben utolsó) lapszámot.
A folyóirat alapítói között találjuk a vármegye és a szabad királyi város levéltárainak vezetőit, Czobor Alfrédot és Kemény Lajost. A publikációk fő forrásanyagát e két, igencsak gazdag levéltár adta, s gyűjteményeiket ma is Kassán találjuk, kutatásuk nem jelent akadályt. Azonban abaúji és tornai vonatkozású történeti iratokat másutt, magyarországi intézményekben is őriznek, ebben mindenképpen szeretnénk kiterjeszteni a kutatás térbeli határait. Ahogy az időbelit is, hiszen jellemzően az első évfolyamok lapszámaiban a kora újkorral zárult a feldolgozott történeti időszak.
Csak remélni merjük, hogy vállalkozásunk ezúton kitartóbbnak bizonyul elődeinél. Ehhez kérjük az Olvasók segítségét és leendő Szerzőink munkáját.
A szerkesztők